Az Újpalotán épült Víztoronyházat az 1970–75 között épült Újpalotai lakótelep egyik utolsó épületeként adtak át. A lakótelep építésekor elengedhetetlenné vált egy víztorony építése, hogy biztosítható legyen a megfelelő víznyomás a 10–12 emeletes középmagas épületek legfelső szintjein is. Egy ilyen építmény azonban rontotta volna a városképet, így a Víztoronyház tervezői, Tenke Tibor és Mentes Endre a víztornyot „beletervezték” egy húszszintes lakóépületbe. A Víztoronyház közel egy évtizedig gondoskodott a környező magasépületek vízellátásáról. A víztartályok – kiemelkedve a lakótelep többi épülete közül – a 80-as években kommunikációs felületként funkcionáltak, a CASCO és a CSÉB neonreklámjait függesztették ki rájuk.

Az építészetről való gondolkodás, mint maga az épület is, sokféle alakot ölthet, de lényegileg analóg a világ szerkezetéről való gondolkodással. Vitruvius óta élő hagyománya van annak a redukciós technikának, ami az építettet úgy akarja megérteni, hogy visszavezeti annak eredetébe. Így sorakozik fel előttünk a maga absztrakt, titokzatos valóságában a padló, a fal, a küszöb, a tűzhely, … és mögöttük az anyag, amögött pedig az anyagot alkotó négy elem, melyek közül is a legfontosabb a víz. A víz ott hullámzott már a teremtés előtt is. Bár szilárd alapnak alkalmatlan, mégis mindent megtart és megalapoz.

A város mint organizmus: bőrén és házaiban az emberek, csatornáiban és csöveiben a vizek áramlása, folytonos metabolizmus, melynek lényege, hogy soha többé ne legyen eleje és vége. A város újjászületik, a víz marad.

A torony nem használja, hanem felfelé meghaladja az építészet alapeleimet (vö. Bábel, Hermász, …). A toronyra sokszor úgy gondolunk, mint ami a ház vertikális következménye, pedig a mintája mintha ősibb lenne. A fent és lent közötti kapcsolat erősebb igény, mint a védelem, mint a személyes hely.

A Víztoronyház az infrastrukturális metabolizmus (víztorony) és az önmagán túlnőtt antropológia (toronyház) hibrid szimbóluma, mindannyiunk Új-, közös Palotájában. Hirdetni kívánta a történelem ama, híres utópikus végét, amiről azóta sem tudjuk, elérkezett-e. De most, az egymásba gyűrődő krízisnarratívák és a folyamatosan elgondolt újrakezdések korában, a Víztoronyház történeti apropóval szolgál a reflexióra. Hiszen a víz is azt tükrözi, ami felette van.